Pista és a nagy feladat

Pista bácsi mesélhetnékje nem ismer határokat – tudom, hogy ecseteltem már ezt a tulajdonságát, de ahhoz, hogy az olvasó is el tudja képzelni, valójában miről is beszélek, le kell írnom egy esetet. Ahogy „az öreg Regőczkey bemutatkozik” című írásomban már minden tőlem telhetőt megtettem azért, hogy – akár csak távolról is – érzékeltessem, mennyire elapadhatatlan … Olvass tovább

A görög konyha rejtett csodái

Bevezető gondolatok Folytatjuk sorozatunkat a nemzeti konyhákról, ezúttal valami rendhagyót hoztunk nektek. Egy igencsak ismert és népszerű nemzeti konyha, a görög gasztronómia kevésbé ismert oldalával szeretnénk foglalkozni. Megmutatjuk, hogy egy már szinte elcsépelt, a globalizáció során egyszerűsített módon a világ minden sarkába eljutó konyhának is számos olyan kuriózuma, csodája létezik, ami sokak számára teljesen ismeretlen. … Olvass tovább

A skót konyhaművészet – méltatlanul mellőzött kulináris kincs

Bevezető gondolatok A mai napon a kis nemzetek különleges konyhaművészetéről szóló sorozatunk újabb részével szeretnék kedveskedni nektek. A skót konyháról szóló rész remekül illeszkedik ebbe a sorozatba, ugyanakkor – bár a sorozat összes részéhez különlegesen jó élmények fűznek – ez esetben azt gondolom, hogy valami igazán különlegesről van szó, egy teljesen méltatlanul mellőzött, ugyanakkor műremek … Olvass tovább

A zöldellő rét országának konyhája – az ír gasztronómia

Bevezető gondolatok A mai napon folytatjuk sorozatunkat az egyes kis nemzetek gasztronómiájáról. Természetesen kimerítő képet egyetlen nemzet konyhájáról sem ígérehetek, de egy dióhéjban felkínált összefoglalót mindenképpen. Ezeknek az összeállításoknak az a céljuk, hogy kedvet csináljunk a kevésbé ismert gasztronómiai különlegességekhez. A mai napon az smaragd sziget, azaz Írország konyhaművészete lesz a fókuszunkban. Fogadd szeretettel ezt … Olvass tovább

Az elfeledett gabonafélék, amelyek ma is megérik, hogy megkóstoljuk őket

Folytatjuk sorozatunkat, amelynek az a célja, hogy minél több egészséges, és a legtöbb esetben emberi áron elérhető gabonafélét mutassunk be, amelyek akár a mindennapi étkezésünkbe is beépíthetők. A mai rész annyiból lesz rendhagyó, hogy leginkább egy felsorolást szeretnénk adni azokról az ősi gabonafélékről, amelyek figyelmet érdemelnek annak ellenére, hogy ma már egyes esetekben a gabonák … Olvass tovább

Grúz Konyha Dióhéjban: A Kaukázus Gyöngyszemének Gasztronómiája

Bevezető gondolatok Grúzia, egy eldugottan fekvő kis ország a Kaukázusban, amely azonban egyre népszerűbb úti cél a világutazók körében. Aki még nem járt Grúziában, az el sem tudja képzelni ezt a hegyek között fekvő, igazi kis ékszerdobozt, amelyet temperamentumos, de nagyon kedves és vendégszerető emberek laknak. Az ország gazdag történelmi öröksége, lenyűgöző természeti szépségei és … Olvass tovább